2014. december 10., szerda

Török lepénykenyér

Kenyeret régen sütöttem - mármint itt a blogon :) Itthon rendszeresen szoktam, mert a boltival nagyon nem vagyok kibékülve. Persze, néha ha S.O.S. van, én is megveszem, aztán jól meg is bánom. És mindegy, hogy melyik szuper, felkapott pékséghez megyek.

A másik dolog, amiért érdemes, ha saját kezünkbe vesszük az irányítást, az ár kérdése. Sokkal több és jobb minőségű kenyeret tudunk saját kezűleg előállítani kis otthonunkban ugyanakkora összegből, mint amennyit a bolti kenyérre költünk. Szerintem ez mindenképpen fontos, ha belegondolunk abba a vitathatatlan ténybe, hogy kenyeret minden nap eszünk/veszünk. Kis számtan, megéri.

A mai receptet Receptműves oldaláról adaptáltam még évekkel ezelőtt, megmondom őszintén, nem is értem, miért csak most írok róla, hiszen nagy kedvenc. Emeltem a liszt mennyiségén, mert az én dagasztóm fél kilóval bír el, úgyhogy annyit is adok neki, hadd örüljön. Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy ez az a kenyér, amit ha aznap elkészítek, másnapra csoda, ha egy fél szelet megmarad belőle. Komolyan. Frissen, magában, mindenféle kísérő nélkül. Másnap hummusszal és friss zöldségekkel isteni.

Amit még szintén nagyon szeretek benne, hogy nem kell nyújtófa sem hozzá, kézzel formázva rusztikus hatású végeredményt kapunk. Lustaság, fél egészség, nem igaz? :)




Mindenféleképpen valamilyen karakteresebb ízű sajtot javasolok a tetejére, nálam a két kedvenc a gouda és a fiatal cheddar. Magok közül is mehet rá éppen az, amelyik van otthon: szezám, len, tök, napraforgó...

Hozzávalók:
  • 250 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
  • 250 g fehér tönkölybúzaliszt
  • 1 tasak porélesztő vagy 20 g friss élesztő
  • 1 tk nádcukor
  • 1,5 tk só
  • 0,5 dl olívaolaj
  • picivel több mint 3 dl langyos víz
  • 70 g gouda/cheddar sajt
  • szezámmag
  • lenmag

1. A porélesztőt felfuttatjuk 1 dl langyos vízben elkevert cukorral.
2. Az összetevőkből tésztát dagasztunk és langyos helyen duplájára kelesztjük.
3. 5 felé szedjük a tésztát, és mindegy darabot megnyújtogatjuk a kezünkkel, hogy egy körre emlékeztető formát kapjunk, ami 2 cm magas. Nem kell, hogy szabályos legyen csak úgy érzéssel :)
4. Az így kapott kenyérkéket sütőpapírra helyezzük és hagyjuk őket még 20 percig langyos helyen kelni.
5. A tetejüket megszórjuk sajttal, majd magokkal.
6. 190 fokos sütőben addig sütjük, amíg megpirul a sajt. (max. 15 perc)

2014. november 26., szerda

Narancs-alma-sárgarépalé aka. NAS

Egyelőre nagyon elégedett vagyok az idei ősszel, lassan már decembert írunk, és még mindig nem volt példa nappali fagyra. Ha igazán őszinte akarok lenni, nem is hiányzik, bár Csöpi azt hiszem jó néven veszi majd, ha prezentálni tudunk neki egy kis havat. Úgyhogy innen üzenem a föntieknek, hogy ha nem esik nehezükre...egy pár napig tartó mínusz erejéig én is beáldoznám magamat csak, hogy a fiatalember kedvében járjak. A gyerekért mindent!!! Vérkomoly :)

Így tél derekán abból építkezünk, amink van - és szerencsére van elég sok minden a szupermarketban, csak nyitott szemmel kell járni. Tavasszal és nyáron nagyon rendes voltál, és előre látó módon sok-sok vitamint pakoltál be a szervezetedbe, hogy kihúzza a "kemény" telet. Ez eddig szuper. Azonban ez nem jelenti azt, hogy november végén csak  úgy üldögélünk a babérjainkon, de nem ám! Szépen, tessék gondoskodni most is - és az év minden napján - arról, hogy friss gyümölcs és zöldség kerüljön az asztalra. Szerintem ennek a legegyszerűbb módja, ha leveket vagy turmixokat készítesz belőlük.

Ma egy nagyon egyszerű levet hoztam nektek, amit garantáltan mindenki szeretni fog :) Három összetevőből áll: narancs, alma, sárgarépa. Vagyis NAS. Nem összekeverendő az amerikai rapperrel. Nem nagy was ist das, igaz? Ezeket a sarki kis boltban is be tudod szerezni, úgyhogy nyomás!

Ezt és úgy az ivóleveket és turmixokat általában reggel vagy délelőtt, frissen fogyaszd! Ennek két nagyon egyszerű oka van, voilá:
#1   Reggel üres a gyomrod, a gyümölcsök és a zöldségek garantáltan nem fognak semmi olyan, más jellegű étellel összekeveredni, amivel nem kéne. (nem lesz erjedés, rothadás stb.)
#2   Hogy energikusan induljon a napod! Felejtsd el a szalonnás tojást, meg a sajtos-szalámis-felfújt zsemlés szendvicset! Miért is akarnád ilyen kajákkal terhelni a szervezetedet korán reggel, amikor adhatsz neki ehelyett finom, friss ivólevet? Nah látod :)

Szóval jöjjön az egyik legalapabb alaplé, íme, NAS :) 




Hozzávalók 2 főre (kb. 6 dl):
  • 3 db alma
  • 3 nagy szál sárgarépa
  • 2 db narancs

+ 1 dl víz a hígításhoz
+ pár csepp hidegen sajtolt olaj

1. Megpucoljuk és megmossuk a répát, meghámozzuk a narancsot és megmossuk az almát.
2. Mindent felvágunk akkora darabokra, hogy a gyümölcscentrifugába beférjen.
3. Átnyomjuk őket a gyümölcscentrifugán, a végén hozzáöntünk 1 dl vizet, pár csepp olajat, megkeverjük, poharakba töltjük, és frissen fogyasztjuk.

2014. szeptember 26., péntek

Mandulás-kókuszos falatok

Tudjátok, mennyire rajongok a növényi vajakért? Totális addikció! Nah jó, azért nem tubusszámra, mert fő a mértéktartás, de egy-egy teáskanál nem a világ vége, ha éppen arra kanyarodik az ember lánya... Micimackó effekt :) 

A mai finomsághoz mandulavajra lesz szükségünk. Aki még nem ismeri, hogyan készül, mindenképpen olvassa el az erről szóló korábbi bejegyzésemet!

Ki ne szeretné, hogy időnként egy-egy finomsággal kényeztessék? Mi csajok, pedig különösen hajlamosak vagyunk magunkat kényeztetni, ugye? :)

A felhőtlen testi és lelki egészséghez szükség van az endorfin szint megdobásához. Ez többféleképpen elérhető. Vitathatatlanul a legkézenfekvőbb megoldás, ha van a közelben egy hímnemű egyed...De az bizony nem mindig akad! Ilyenkor szoktunk mi balgák a bonbonos doboz után nyúlni. Nah ekkor kell vigyázni, mert megszaladhat a mérleg nyelve :) Ilyen és hasonló esetekre a legokosabb, ha van bekészítve egészséges édesség. Most furcsán nézel. Pedig van ilyen, épp most fogod elolvasni a receptjét. 

Egészséges édességnek azt nevezem, ami természetes alapanyagokból készül (legyen minél kevésbé feldolgozott), jó zsírok és cukrok felhasználásával. Az olajos magokban található zsír az egyik legjobb választás. Természetesen ebből sem tanácsos tonnaszámra falatozni, de ha tehetjük, inkább mandulából és mézből készült édességet fogyasszunk, mint a bolti agyonadalékozott-színezett fajtát. Szervezetünk hálás lesz érte :)

Ha az észérvek esetleg nem győztek volna meg, vess csak egy pillantást a képre :P




Hozzávalók 40 db-hoz:
  • 230 g mandula
  • 40 g kókuszreszelék + 4 ek a forgatáshoz
  • 1 adag mandulavaj
  • 3 ek méz (50g) 
  • fél tk amaretto - elhagyható

1. Elkészítjük a mandulavajat. 

2. 230 g mandulát késes robotgépben apróra darálunk. (Nem porrá!)

3. Hozzáadjuk a kókuszreszeléket, a mandulavajat, a mézet és összedolgozzuk. Egy darabosabb, ragacsos masszát kapunk.

4. Tenyerünket kissé megvizezve diónyi adagot csippentünk a tésztából, golyókat formázunk, amiket megforgatunk a kókuszreszelékben. Ezután tányérra, végül pedig a hűtőbe tesszük őket. Tároljuk lezárható dobozban.

2014. szeptember 18., csütörtök

Csokis-diós vegán muffinok

Itt van az ősz, itt van újra, és ez azt jelenti, hogy gyűlik a friss dió a kamránkban! Csöpi lelkesen töri őket az udvaron a kis kalapácsával, és pakolja a dobozába a dióbelet. Ezután minden kedves arra járó szomszédot megkínál, még Kormit, a cicát is, aki lelkes (?) szemtanúja ténykedéseinek. 

Pár napja teljesen meg volt lőve a fiatalember, mert az eső csak esett és esett. És esőben ugye nem lehet, az udvaron diót törni. Nah most ezt egy 4 évesnek megmagyarázni, hogy el is fogadja, és felhagyjon a "De...?" kezdetű kérdések feltevésével, nem egyszerű. Nagyon akarta a diótörést :)

Aztán tegnap végre kisütött a nap, és kis csemetém azonnal kapva kapott az alkalmon, és rohant a zsák diójával az udvarra. 2 órán keresztül törte :) Igen ám, azt bizony fel is kell használni. Itt jövök én a képbe. És mibe másba, mint sütibe? :)

A mai napon egy vegán, azaz tej- és tojásmentes muffint hoztam nektek, ami rendszeresen osztatlan sikert arat mindenféle körökben! Érdekessége, hogy banán van benne, úgyhogy ha van otthon érett banán, amivel nem tudsz mit kezdeni és ezzel párhuzamosan elfelejtettél tojást venni a piskótához, sebaj! Íme a megoldás!

A muffin érdekessége, hogy frissen fogyasztva még átjön a banán íz, de ha másnap bárkit megkínálsz vele megkérdezed, hogy az illető szerint mi van benne, tutira nem fogja felismerni. Szóval aki nem nagy rajongója a banánnak, az is fogyaszthaja - csak 1 nap csúszással :) Tipp: ne lőjük le előre a poént, mert akadni fog olyan, akit már a banán puszta gondolata is elrettent! Szóval csak taktikusan, mint mindig :P 


Hozzávalók 12 db nagy muffinhoz:
  • 130g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
  • 130g fehér tönkölyliszt
  • 1,5 tk szódabikarbóna
  • fél tk só
  • 100g nádcukor
  • 0,7 dl szőlőmagolaj/kókuszolaj
  • 3 db nagy érett banán
  • 0,6 dl víz
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 60g csoki chip/aprított csoki
  • 100g durvára vágott pirított dió

1. A liszteket elkeverjük egymással, a szódabikarbónával és a sóval.

2. A banánokat villával péppé törjük.

3. Egy keverőtálba beleöntjük az olajat és összekeverjük a cukorral. 

4. Hozzáadjuk a banánt, a vizet, a vaníliakivonatot és elkeverjük.

5. Hozzáadjuk a lisztes keveréket 2 részletben és elkeverjük.

6. Végül hozzáadjuk a csoki chipet, és a diót és spatulával kézzel elkeverjük.

7. A masszát belekanalazzuk a kiolajozott muffinformákba és 170 fokon kb. 15-20 percig sütjük (tűpróba!).

8. A sütőből kivéve hagyjuk, hogy a sütemények a formában kihűljenek, és csak ezután szedjük ki őket onnan.

2014. szeptember 10., szerda

Görögdinnyés-banános zöld smoothie

Kedves Olvasóm!

Visszatértem nyári szabadságomról (nagyon kellett :)) és alig vártam, hogy megosszam Veled a következő receptet. Amondó vagyok, hogy amíg lehet, élvezzük a nyár gyümölcseit, melyeknek minden évben nagyon nehezen mondok búcsút. Meg úgy a nyárnak egyáltalán, hisz' ez a kedvenc évszakom :)  

Tudom, hogy már szeptember elejét írunk, de szerencsére kapható még jófajta, ízletes görögdinnye a zöldségesnél. A banánnak szerintem nem igazán van szezonja, egész évben kapható, szóval amiatt nem kell aggódnunk. Vajretek levele (vagy más retek) kitűnő választás, ha leveles zöldet is szeretnénk tenni a reggeli turmixunkba (már pedig miért ne tennénk? :)), semleges íze miatt jelenlétére a harsogó zöld színen kívül semmi nem utal. Mindazonáltal ennek a retekfajtának gyönyörű, nagy levelei vannak!

Aki még nem ivott zöld turmixot, annak azt javaslom, hogy egyszerre csak 2 levelet tegyen a gépbe, kóstolja meg úgy. Ha ízlik, akkor dobj még hozzá 1-2 levelet, és ismét tarts egy próbát. Ahogy fokozatosan hozzászoknak az ízlelőbimbóid figyeld meg, hogyan emelheted a zöld összetevő részarányát, mert szervezeted egyre többet fog kívánni belőle. És nagyon hálás lesz neked :)




Hozzávalók 1-2 főre (kb. 6 dl):
  • 1 szép szelet görögdinnye leve (kb. 3 dl)
  • 2 db banán
  • vajretek levél, ebből 7-8 db (ízlés szerint növelhető a mennyiség természetesen)

1. A görögdinnye levét kétféleképpen nyerheted ki:
a) gyümölcscentrifugával vagy
b) turmixgéppel pépesítve majd harisnyán átszűrve
Mindkét művelet kb. ugyanannyi időt vesz igénybe mosogatás szempontjából, ki-ki döntse el, melyik a szimpatikusabb.

2. A dinnye levét turmixgépbe öntjük, hozzáadjuk a banánt, a leveleket, benyomjuk a start gombot és hatalmas pohárba öntve már fogyaszthatjuk is.

2014. június 21., szombat

Kakaós minimuffinok kókuszliszttel (glutén- és laktózmentes)

Édesség édesség hátán, de ez már csak így megy itt az oldalamon :) 

Ezt a receptet ismét Elana oldalán találtam, akinél mostanában gyakran megfordulok. Azért szeretem, mert glutén- és laktózmentes, ráadásul kakaós és minimuffin formában sütve máris gyerekzsúrok/piknikek szereplőjévé tehető. A kicsik imádják, akár magában, akár valamilyen krémmel megbolondítva. Nekem nagyon fontos, hogy mit eszik a kisfiam, és igyekszem minden anyukának megmutatni a környezetemben, hogy igenis lehetséges egészségesebb formában előállítani a hagyományos kedvenceket. Szerintem kis odafigyelés és tájékozódás kérdése az egész.

A recept kókuszlisztet tartalmaz búzaliszt helyett, ami gyakran szembe jön velünk a gluténmentes receptekben, főleg ha süteményekről van szó. Ez egy nagyon magas rosttartalmú liszt, ami ugyanakkor alacsony mennyiségben tartalmaz szénhidrátot, ezáltal kiváló választás cukorbetegségben és coelakiában szenvedőknek. A lisztnek isteni kókusz illata van, viszont nem kell félnünk attól, hogy minden kókuszízű lesz, amibe csak beletesszük. Teljesen semleges íze széleskörű felhasználást tesz lehetővé :) Részemről muffinok és piskóták, tortaalapok készítéséhez szoktam használni. A végeredmény mindig könnyű, levegős tészta. 




A muffinok a sütőből kivéve is igazán finomak, de aki szeretné, nyugodtan turbózza meg valamilyen krémmel. Én legutóbb vegán tejszínhabot készítettem hozzá. Ehhez nincs szükségünk másra, mint magas zsírszázalékú (pl. 60% vagy afölötti) kókusztejre. Ezt tegyük be a hűtőbe egy éjszakára, hogy jól lehűljön és összeálljon a tej. Kivesszük a dobozból a kívánt mennyiséget és habot verünk belőle úgy, mintha a tejszínhabbal tennénk. Ezután a muffinok tetejére kanalazzuk és tetszés szerint akár díszíthetjük is. 


Fontos megjegyzés: a gluténmentes lisztből készült tészták tipikusan folyósabb állagúak, mint amihez hozzászoktunk. Semmiképpen ne adjunk hozzá több lisztet. A kókuszliszt különösen jó nedvességmegkötő, éppen ezért nem is kell belőle sokat használni a recepteknél. Nyugodtan kísérletezzünk a búzaliszt kiváltásával, fontos, hogy szem előtt tartsuk a 3:1 arányt. Magyarul, ha a recept 150g búzalisztet kíván, akkor ez 50g kókuszliszttel helyettesíthető.

Hozzávalók 24 db minimuffinhoz:

  • 30 g kakaópor (1/4 bögre)
  • 35 g kókuszliszt (1/4 bögre)
  • késhegynyi só
  • fél mk szódabikarbóna
  • 1/4 mk őrölt fahéj
  • 3 nagy tojás
  • 40g szőlőmagolaj/kókuszolaj olvasztva (1/4 bögre)
  • 80g méz (1/4 bögre)
  • 2 ek nádcukor
  • 2 ek víz
  • 1 ek vaníliakivonat

1. Összekeverjük egy kisebb tálban a kakaóport, a kókuszlisztet, a sót, a szódát, és a fahéjat.

2. Egy nagyobb tálba beleütjük a tojásokat, hozzáadjuk az olajat, a mézet, a cukrot és a vaníliakivonatot, majd kézi mixerrel összekeverjük.

3. Beleöntjük a száraz hozzávalókat is.

4. A tésztát olajozott muffinformákba öntjük úgy, hogy 2/3 részig töltjük csak meg. (kb. 1 teáskanálnyi tészta)

5. Alul-felül sütésen 150 fokon, sima sütőben 170 fokon 15 perc alatt megsütjük. Tűpróba!

2014. június 14., szombat

Mandulavajas teknőcök

 

Múlt héten mandulavajat készítettünk és ígértem hozzá recepteket is. Íme az első: egy nyers édességes post következik :) Kísérletezőkedvem töretlen, eddig még nem került ki olyan végeredmény a kezeim közül ezen a téren, amire nem az a reakció érkezett volna, hogy „ahhhhhh” meg „hmmmmm” :) Még jó hogy nem állok le :P

Az alábbi édesség nem csak hogy egyszerűen és gyorsan elkészíthető, de nagyon látványos is, és a gyerekek I-MÁD-JÁK! Pár hete én voltam a soros, hogy harapnivalót szolgáltassak a helyi közösség anyukáinak és gyerkőceinek, ahova járunk Csöpivel. Egyértelmű volt, hogy viszek bébirépát, borsót, egy kis szeletelt gyümölcsöt, na meg pár édes és sós vállalható rágcsát is, szigorúan saját kezűleg elkészítve. A választásom a szezámos-mogyoróvajas golyók mellett ezekre a teknőcökre esett. A legnagyobb bókot egy 3 éves kisfiútól zsebeltem be, aki megkérdezte az anyukáját, hogy ezeket ki készítette, mert annyira finomak :) Kell ennél nagyobb dicséret?




Hozzávalók 16 db teknőchöz:

  • 130 g mandulavaj (½ bögre)
  • 40 g kakaópor (½ bögre)
  • 60 g méz (¼ bögre)
  • 16 db fél dió

1. Egy tálban egy kanál segítségével összedolgozzuk a mandulavajat a mézzel és a kakaóporral, masszív, formázható tésztát kapunk.

2. A tenyerünk segítségével 16 db golyót formázunk, sütőpapírra helyezzük őket és finoman a tetejükre nyomunk egy-egy fél diót. 3 órára hűtőbe tesszük őket, ezután lezárt dobozban tároljuk.

2014. június 8., vasárnap

Mandulavaj (nyers)

Megmondom őszintén, hogy a mandulavaj az elmúlt időszakban egész egyszerűen kiment a fejemből. Létezéséről tudomást sem vettem, holott 1 évvel ezelőtt lelkesen készítettem pár heti rendszerességgel. Arra jutottam, hogy a lustaság játszhatott szerepet a dologban, amin most változtatni szeretnék és fogok is! Mert nem szép dolog elhanyagolni egy ilyen szuper dolgot, mint a mandulavaj. Szerepeltek már korábban is növényi vajak a blogon (kókuszvaj, pörkölt mandulavaj juharsziruppal), és ma úgy gondoltam, hogy illő, hogyha ezt a sort a nyers mandulavajjal folytatom. Vágjunk bele!

Eddig kétféleképpen készült nálam ez a vaj mégpedig héjastul és héj nélkül. Legutóbbi alkalommal megint a kényelmesebb oldalam érvényesült, hiszen a héjas változat felé húzott a szívem. Ezt ugyanis nem kell blansírozni, pucolni, megvárni, amíg megszárad stb. Azt hiszem ízlés kérdése, végülis így is, úgy is készíthető. 

Joggal teheted fel a kérdést, hogy mihez lehet felhasználni? Nyers édességeket szoktam belőle készíteni, amihez pár receptet már elő is készítettem az oldalon, úgyhogy nem fog megromlani, ne aggódj :)

Simán gyümölcsökre kenve is fincsi csemege.


 

Hozzávalók 1 bögréhez:
  • 260 g nyers, héjas mandula
  • nagy teljesítményű késes robotgép (nálam egy 650W-os Braun végzi a munkát, de az 1000W feletti gépek az igazán jók úgy gondolom)

1. A mandulát a gépbe tesszük és, nagy fokozaton elkezdjük pörgetni. 2-3 perc után már látni fogjuk, ahogy a mandula viselkedése megváltozik, elkezdenek összetapadni a szemek, majd szép lassan kezd masszává válni a dolog úgy a 6-7. perc környékén. 

Készítettem egy ábrát, hogy el tudjuk képzelni, a folyamatot. Fázisfotók 3 perc, 8 perc és 13 perc után:


Ahogy látható, először csak elkezd feltapadni az edény falára a finomra darált mandula. Tovább dolgozva egyre jobban egymáshoz tapadnak a szemek és az edény aljában összefüggő réteget képeznek. Többször meg kell állítani időközben a gépet, hogy lekaparjuk a faláról, a rátapadt masszát. Lesz egy pont, amikor elkezd bepotyogni a késre az edény faláról a massza, ekkor tudhatjuk, hogy jó úton járunk. A vége felé az egész gombóccá áll össze, közvetlenül azelőtt, hogy krémes állagot öltene. Az utolsó kép után még 2-3 percet adjunk a gépnek, és gyönyörű, sima állagú vajat kapunk végeredményül.


2014. május 27., kedd

Feketebabos brownie

Van sejtésem arról, hogy nézhetsz most a képernyőre, szinte látom a kérdőjelekkel telepakolt szövegbuborékokat a fejed körül :) A válaszom igen, feketebabos brownie. Persze, hogy kételkedsz! Én is, sőt, szerintem minden épeszű ember ezt teszi, amikor meglát egy ilyen receptet. Már miért is akarnék babot tenni a sütimbe? Az a levesbe megy, nem? - merülnek fel jogosan a kérdések. Igen, oda is teheted, de a változatosság gyönyörködtet alapon, miért ne tehetnéd bele a brownieba is?

Elvileg minden nap tanácsos valamilyen hüvelyeset fogyasztanunk, mert rengeteg növényi fehérjét, rostot és egyéb ásványi anyagokat tartalmaznak. A fekete babban emelett még sok a vas, amiből jellemzően keveset fogyasztunk, úgyhogy már csak emiatt is igyekeznünk kéne minél gyakrabban az asztalra varázsolni valamilyen étel formájában. És valljuk be - nem örülne a család, ha minden nap bablevest, meg főzeléket kéne kanalazni...

Ha nem áll rendelkezésünkre fekete bab, úgy gondolom, hogy használhatunk vörösbabot is, a beltartalmi értékei nagyon hasonlók és talán könnyebben elérhető. Én még csak a feketével próbáltam, úgyhogy ha valaki beszámolna a vörösről, azt nagyon megköszönném.

Csak ódákat tudok zengeni erről a brownieról. Komolyan! A bab egész egyszerűen csodákat művel a sütivel; kéz a kézben jár a kakaóval és a kávéval. Olaj gyanánt bármilyen semleges ízű olajat használhatunk, nekem szőlőmagolajjal és kókuszolajjal is klasszul működött. Az édesítők közül juharszirupot és mézet is használtam már hozzá, készítsétek azzal, amelyik könnyebben elérhető! Egyiknek sem érvényesül kifejezetten az íze, úgyhogy tényleg egyre megy.

A végeredmény egy igazi brownie állagú, szottyogós süti (persze, ha nem sütjük túl hehe), amivel bárkit bátran megkínálhatunk. A receptet Pattycake oldalán találtam, akinek nagyon hálás vagyok, mert ezzel a recepttel feledtette velem a pár hónappal ezelőtti száraz fájdalmat, amit egy másik kajablogról sütöttem. 


Hozzávalók 20 x 20 cm-es formához:
  • 300 g feketebab készre főzve, lecsöpögtetve
  • 2 tojás
  • 100 g méz/juharszirup/agave
  • 70 g szőlőmagolaj/kókuszolaj olvasztva
  • 60 ml feketekávé
  • 1 ek vaníliakivonat
  • 30 g holland kakaópor
  • 2 ek tápiókaliszt (másnéven tápiókakeményítő)
  • 1 mk fahéj
  • csipet só
  • 70 g csoki chip (vagy étcsokoládé kisebb darabokra tördelve)

1. A sütőt 180 fokra kapcsoljuk. 

2. A lecsöpögtetett babot, a tojásokat, a mézet, a kávét, a vaníliakivonatot és az olajat késes robotgépbe és olyan simára dolgozzuk, amennyire lehetséges.

3. Egy kis tálban elkeverjük a kakaóport a tápiókakeményítővel és a fahéjjal, majd a masszához adjuk és simára keverjük.

4. Végül spatulával belekeverjük a csokibogyót is. 

5. A masszát sütőpapírral kibélelt négyszögletű sütőformába öntjük. Én 20 x 20 cm-t használok erre a célra.

6. Addig sütjük, amíg megszilárdul a massza. Nekem ez alul-felül sütésnél 165 fokon úgy 12 perc volt. Látni fogjuk, hogy a széle elkezd kivilágosodni. Lehet olyan érzésünk, hogy még nincs kész, de szedjük ki a sütőből és hagyjuk, hogy kihűljön szobahőmérsékleten. Aznap is finom, de ha kibírjuk, hogy lezárható dobozban hűtőbe tesszük és másnap fogyasztjuk, akkor még jobb élményben lesz részünk :)

2014. május 19., hétfő

Gyümölcsös pite

Itt a nyár és vele együtt a gyümölcsszezon! Egy nagyon egyszerű pitét hoztam ma nektek, amit Eszternél találtam, és az első sütés után azonnal belopta magát a szívembe.

Gyerekként nagyon nem szerettem a gyümölcsös sütiket, mert mindig szét voltak főve benne a gyümik, és valahogy ezeknek az állaga nagyon nem volt a fogamra való. Mint ahogy a túróba rejtett mazsolától is rázott a hideg (mai napig így van), úgy a pitéket, és a különböző gyümölcsös tortákat is nagy ívben kerültem. Lehet, hogy ezért is lettem ekkora csokirajongó hm. Itt lesz a kutya elásva... :)

Amondó vagyok, hogy a gyümölcsöket frissen, lehetőleg a fáról/bokorról leszedve fogyasszuk, de ennél a piténél kénytelen vagyok kivételt tenni. Annyira finom!!! Nem szeretem szétfőzni és agyoncukrozni a gyümölcsöket, és kulimászt készíteni belőlük, szerintem úgy jók, ahogyan vannak. Tele vitaminnal és tápanyaggal, ami a főzés hatására nagyrészt elillan. Azért is szeretem ezt a süteményt, mert csak rádobálom a tésztára az adott idénygyümölcsöt (most éppen fincsi málnát találtam jó áron), és 20 perc múlva már veszem is ki a sütőből. Nincs szétfőve, agyonlottyadva, egészen felismerhető, mi is volt "fiatalkorában" :)  

További plusz pont, hogy nem tartalmaz tejterméket, úgyhogy laktózérzékenyek is vidáman falatozhatják! A cukor mennyiségét felére csökkentettem az eredeti recepthez képest, nekünk így is elég édes. A tetejét sem szórom meg porcukorral, nem szeretem ha roszog a fogam alatt, meg ahogy említettem, szerintem bőven elég bele az a mennyiség, ami a tésztában van. De persze ez is ízlés dolga :)

Készítettem már cseresznyével és málnával, de úgy gondolom, hogy eperrel, szederrel, áfonyával, barackkal, meggyel is ugyanúgy működne a történet. 

Aki szeretné, kiválthatja a liszt egy részét (eddig 100 g-ot próbáltam) mandulaliszttel, ill. kókuszliszttel. Ez utóbbinál próbáljuk betartani a 3:1-hez arányt, azaz 100 g búzalisztet kb. 33 g kókuszliszttel tudunk kiváltani. Kísérleteket folytatok a témában, a legutóbb 100 g búzalisztet és 50 g kókuszlisztet használtam a tésztához, működött. Ezt láthatjátok a képen. Eddig még nem készítettem el csak kizárólag kókuszlisztből, de ha legközelebb pitesütésre adom a fejemet, akkor tutira megpróbálom.



Hozzávalók (25 x 35 cm-es tepsi):
  • 4 tojás 
  • 120 g nádcukor
  • fél citrom lereszelt héja
  • 1 dl semleges ízű olaj (pl. szőlőmagolaj - eredeti napraforgó olajat ír, de én azt nem használok)
  • 1 dl víz
  • 250 g finomliszt
  • fél tk szódabikarbóna
  • 350-400 g friss gyümölcs (málna/eper/cseresznye/áfonya stb.)

1. Egy 25 x 35 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral, vagy kikenünk olajjal és belisztezzük. A sütőt 180 fokra kapcsoljuk.

2. A tojásokat szétválasztjuk.

3. A sárgáját egy nagyobb tálba öntjük, és a cukorral fehéredésig verjük. 

4. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, az olajat, a vizet, majd a sütőporral elkevert lisztet, és elkeverjük.

5. A tojásfehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk, és óvatosan beleforgatjuk a masszába.

6. A tésztát a tepsibe öntjük és rádobáljuk a gyümölcsöket. 

7. Tűpróbáig sütjük. (20-25 perc)

2014. április 29., kedd

Zöld turmix ananásszal

Először is hadd dicsérjelek meg azért, hogy egyáltalán megnyitottad ezt a cikket. Kíváncsi vagy, ez kezdetnek nagyon jó. De vajon elég bátor vagy-e ahhoz, hogy kipróbáld az alábbi receptet? :) Ha igen, akkor nagy jutalomban lesz részed, hiszen egy hatalmas bögrényi egészséges finomsághoz jutsz hozzá, aminek garantáltan tapsikolni fog a szervezeted. Ilyen mennyiségű klorofillhoz saláta evéssel tudnál hozzájutni, de lehet, hogy az már a könyöködön jön ki. Aztán meg amúgy is hajlamos vagy nyakonönteni azt is valamilyen öntettel és borul az egész mutatvány :( 

Kis koromban mindig egy pohár meleg kakaóval indítottam a reggelt - így voltam szocializálva, ez van. Ezt a "jó" szokást további hasonlóak váltották az évek során: péksüti, kávé, rántotta stb. Csupa olyan választás, amivel sohasem volt igazán elégedett a szervezetem, de nem találtam a megfelelő alternatívát. Aztán úgy 3 éve rájöttem, hogy az a legjobb, ha a napomat gyümölcsevéssel kezdem, mert energetizál, miközben nem telít el. Ez az apró változás az egész anyagcserémet megváltoztatta a pozitív irányba. Aztán úgy 1 év után unalmassá vált az 1 db banán/alma/körte/fürt szőlő variáció és valami színesebbre vágytam. Ekkor került be az étrendünkbe a gyümölcsturmix. Elkezdtem kísérletezni a különböző kombinációkkal és a gyönyörű színű és ízletes végeredménynek a család minden tagja örült. 

Sok-sok blogot olvasgatva úgy fél éve szembejött velem az a lehetőség, hogy a friss, zöld leveleket felhasználva még egészségesebbé tehetjük szeretett gyümölcsös italainkat. Mivel kíváncsi voltam, és elég bátor is - ugye figyeltél? :) -, ezért belevágtam. Először csak egypár fodros kel levelet vagy épp fél marék spenótot mertem hozzátenni az alap "koktélomhoz". Aztán nagy levegő, kóstolás. Hmm ez még mindig finom, tegyünk hozzá még egy adagot! És kiderült, hogy elég nagy mennyiségű zöld levet bele lehet nyomni a kedvenc italaimba anélkül, hogy bármit is vesztettek volna az fincsi ízükből. Az a tudat, hogy még egészségesebbé tettem őket, további kísérletekre sarkallt, de erről majd egy másik bejegyzésben számolok be. (Addig is lehet izgulni :))

Ez az ananászos variáció a kedvencem, ezért osztom meg veletek elsőként. Reményeim szerint még sok másik követi majd a jövőben :) Nem kell mást tenni hozzá, mint kinyerni az ananász és a fodros kel levét, ezzel lesz egy gyönyörű sötétzöld koktélunk. Aztán késes robotgépbe öntjük, beledobjuk az avokádót, összeturmixoljuk és voilá! Kaptunk egy hatalmas pohárnyi ízletes vitaminbombát reggelire. 

Kívánom, hogy mindenkinek induljon olyan jól a napja, mint nekem ez a mai, amikor ez volt a reggelim :)



Hozzávalók 1 főre (5 dl):
  • fél ananász leve
  • 8 db fodros kel levélből nyert lé (helyettesíthető más zöld levéllel is pl. 3 marék spenót/retek zöldje)
  • 1 db avókádó

1. Gyümölcs-centrifugával kipréseljük az ananász és a káposzta levét, majd késes robotgépben összeturmixoljuk az avokádóval.

Álljon itt még egyszerű trükk az avokádó magjának az eltávolításához: Miután két felé szedtük a gyümölcsöt, fogjuk a kést és az élét szinte szinte ráejtük az avokádó magjára, oldalirányban elforgatjuk és kész is. A mag rajtamarad a késen és tisztán kivehető.  


2014. április 20., vasárnap

Kesudiókrémes bonbon

Ismét egy nyers édesség, ezúttal kesudió és kakaó főszereplésével. Annyi jó tulajdonsága van ennek a bonbonnak, hogy felsorolni is hosszú, de azért egye fene megpróbálom :) Isteni finom, glutén- és laktózmentes, kakaós (ez mindig előny...), egyszerű, gyors, praktikus, mutatós. Azt említettem már, hogy isteni finom? :) Megnyalod utána mind a tíz ujjadat! Én legalábbis tutira azt tettem, mikor kitúrtam őket a bonbonformából :P

A kesudiókrémről annyi jót olvastam és már oly' régóta izgatta a fantáziámat, hogy legfőbb ideje volt, hogy kipróbáljam. Ez is egy olyan dolog volt, amit húztam-halasztottam - tudjátok hogy van ez, biztosan nektek is van jó pár olyan recept otthon, ami valamiért csak hónapok, néha évek múlva került kipróbálásra. Aztán akkor rögtön a homlokotokra is csaptatok, hogy jajjj, ugyan már miért nem próbáltam ki előbb??!! :)

Ez volt nekem a kesukrém. Nem kell mást tennünk, csak beáztatni a kesudiót, amit aztán felhasználhatunk akár édes, akár sós krémek előállítására, attól függ, mivel ízesítjük. A vegán étrendben kesudiókrémet használnak a sajtkrém kiváltására, úgyhogy ugyanúgy használják kenyérre kenhető fűszeres sajtkrémként, mint sajttorták elkészítéséhez.

Engem meggyőzött, itt a remek alkalom, hogy Ti is kipróbáljátok! :)



Hozzávalók 36 db-hoz:

Kesudiós töltelék:
  • 1 bögre (130g) kesudió éjszakára vagy min. 4 órára tisztított vízbe áztatva
  • 2 ek kókuszolaj olvasztva
  • 2 ek juharszirup/méz/agave
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 1 tk citromlé

Kakaós máz:
  • 75 g kókuszolaj olvasztva
  • 4 ek juharszirup/méz/agave
  • 40 g kakaópor

1. A bonbonformánkat mélyhűtőbe tesszük. (Szilikonos jégkockatartó is megfelel, nem kell extra.)

2. Egy tálkába tisztított vizet teszünk, belerakjuk a kesudiót és minimum 4 órára vagy egy egész éjszakára állni hagyjuk. Leöntjük róla a vizet, átöblítjük, lecsöpögtetjük és késes robotgép keverőtáljába tesszük.

3. Hozzáadjuk az olvasztott kókuszolajat, a juharszirupot, a vaníliakivonatot és a citromlevet. 

4. Simára dolgozzuk úgy, hogy többször leállítjuk a gépet és lekaparjuk az oldaláról is a krémet. Ha kész, hűtőbe tesszük.

5. Elkészítjük a mázat: egy kis lábasban felolvasztjuk a kókuszolajat, majd hozzáadjuk a kakaóport, a juharszirupot és kézi mixerrel simára keverjük.

6. Elővesszük a bonbonformát a mélyhűtőből. A mázzal kibéleljük a hüvelyeket. Én egyszerre 5-öt szoktam, mert gyorsan dermed. Körbeforgatom, hogy egyenletesen bevonja a csoki, így meglesz a bonbon teteje és az oldala. Ha kész, a formát visszatesszük a mélyhűtőbe. 

7. 5-10 perc múlva elővesszük és megtöltjük a kesudiókrémmel. Egyenletesen belenyomkodjuk a formába, megpróbálunk minél egyenesebb felületet létrehozni, hiszen ez lesz majd a bonbon talpa.

8. Már csak a bonbon lezárása van hátra. A maradék mázból kanalazunk a kesukrémre, körbeforgatjuk, hogy mindenhova jusson. Visszatesszük a mélyhűtőbe.

9. Fél óra múlva már fogyasztható. Arra figyeljünk, hogy miután kifordítjuk a formából minél előbb szolgáljuk is fel, mert a máz ahogyan melegszik, úgy maszatolódik. Lezárható műanyagdobozban tároljuk a hűtőben.

2014. április 4., péntek

Brazil sajtos kenyérfalatok

Most kaptam észbe, hogy már hetek óta folyamatosan az édeseket nyomom orrba-szájba az oldalon, úgyhogy legfőbb ideje, hogy felpakoljak nektek egy sósságot.

Ez a rágcsa kiváló gluténmentes alternatívája a sajtos puffancsoknak. A receptet Zuzunál találtam a Nosalty-n, és amint elkészült egy tálcával, és picit meghűlt, a fiúk már el is tűntették. A vége felé finoman megjegyzetem, hogy azért örülnék, ha én is megkóstolhatnám, milyen lett...Elégedett voltam a végeredménnyel, úgyhogy felvettem a repertoárba :)


Hozzávalók 36 db-hoz:
  • 1 tojás
  • 1 dl tej
  • 0,5 dl víz
  • 70 ml szőlőmagolaj
  • 1 tk só
  • 50 g sajt
  • 170 g tápiókakeményítő (tápiókaliszt)

1. A sütőt 200 fokra kapcsoljuk (alul-felül sütés).

2. Az összes hozzávalót elkeverjük kézi mixerrel. Palacsintaszerű tésztát kapunk.

3. Elővesszük a minimuffin formánkat. Nem kell kiolajozni, ne béleljük ki papírral sem. 

4. A muffinforma 2/3-ig teszünk a tésztából (kb. másfél teáskanálnyi) és betoljuk a sütőbe úgy 17 percre. Addig sütjük, amíg szépen megbarnul a tetejük.


2014. április 1., kedd

Duplán csokis keksz

Mert csokiból sohasem elég :)

De most komolyan, ez a süti akkora kedvenc nálam, hogy minden héten el kell készítenem, ennek már 4. hete. A háztartás többi tagja is rájár, de valahogy mindig vagy gyorsabb vagyok náluk vagy fifikásabb (mert néha elteszem a hűtő tetejére, és akkor nincs szem előtt höhö) :) Kis szenya tudok lenni, ha édességről van szó bevallom...

Ami megragadott ebben a kekszben az az, hogy laktózmentes, és ez nálam többet nyom a latba jelenleg, mint az, hogy búzaliszt van benne. Biztosan ki tudnám kísérletezni gluténmentesre is, de ez annyira jó úgy, ahogy van, hogy nincs szívem hozzányúlni :) 

A kókuszvaj szépsége, hogy használhatunk finomított és finomítatlan változatot is attól függően, hogy vágyunk-e a kókuszos ízvilágra. Engem nagyon megfogott a kókuszos, úgyhogy a finomítatlannal szoktam készíteni. De el tudom képzelni simán kakaósan, vagy akár egy evőkanálnyi őrölt kávéval. Hmmm :)))

Az eredeti recept Katie-től származik, amit egy picit megvariáltam,  így a saját változatomat osztom meg most veletek.




Hozzávalók 30 db-hoz:
  • 100 g teljes kiőrlésű (tönköly)búzaliszt
  • 40 g mandulaliszt
  • 30 g holland kakaópor
  • 50 g porcukor (nádcukorból)
  • fél tk szódabikarbóna
  • 2 csipet só
  • 70 g kókuszolaj
  • 3 ek méz
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 50 g mini csokibogyó (vagy normál csokibogyó kicsit felaprítva)

1. Összekeverjük egy tálban a száraz alapanyagokat és hozzáadjuk a mézet, az olvasztott kókuszvajat és a vaníliakivonatot. Kicsit összedolgozzuk.

2. Beletesszük a csokibogyókat is és összedolgozzuk úgy, hogy gombócszerű tésztát kapjunk. Nem baj, ha még morzsálódik, ne tegyünk hozzá mást. 20 percre hűtőbe tesszük.

3. A hűtőből kivéve vizes kézzel diónyi golyókat formázunk, sütőpapírra tesszük őket és kicsit ellapítjuk a tenyerünkkel. Hagyjunk ki köztük egy kis távolságot, mert picit szét fognak terülni.

4. 150 fokon (alul-felül sütés, középső rács fölött) 10-13 percig sütjük őket. Ekkor úgy érezhetjük, hogy még nincsenek kész, de vegyük őket nyugodtan ki a sütőből. Hagyjuk hűlni, hogy egy kicsit megkeményedjenek. Lezárható műanyagdobozba tároljuk. (feltéve, ha van mit...:))

2014. március 18., kedd

Dínós születésnapi torta

Kicsi fiam 4. szülinapjára készítettem ezt a tortát a dínóőrület jegyében. Imád mindent, ami dínós, meg kell állni a kirakatban vicsorgó T-rexek előtt, és a könyvekből sem elég sohasem ebben a témában :) 
A neten találtam egy videót, ahol megmutatják hogyan történik a formák kivágása és összeállítása. Szerettem volna, hogy a szülinapi "buliján" minden kisgyerek egyen a tortából, ezért glutén-és laktózmentes is lett egyben. A krémes sütemények tésztájához mindig mandulát használok liszt helyett, nekünk így sokkal jobban ízlik. A krém egyáltalán nem kókuszízű, úgyhogy aki ódzkodik tőle, merje nyugodtan használni, egy isteni finom csokis krém lesz a végeredmény. Próbáljunk gumimentes és minél magasabb zsírszázalékú (ajánlom a thai termékeket, nekem most 85%-os volt, Real Thai márkájú) kókusztejet használni a legkrémesebb eredmény érdekében. 

A díszítésnek a fantázia szabhat csak határt, én természetes színezékkel festett marcipánt használtam.

Ez az első formatortám, úgyhogy nyilván nem lett tökéletes, de az ünnepeltnek sikerült nagy örömet szerezni vele és ezért már megérte :)




Hozzávalók:

Tészta (2 db 20 cm átmérőjű kerek formához):
8 db tojás
6 ek nádcukor
180 g mandulaliszt (héjas mandula finomra őrölve)

Krém:
100 g étcsokoládé
3 ek nádcukor porrá őrölve
125 ml kókusztej
1 ek vaníliakivonat

Díszítéshez: marcipán

1. A sütőt 170 fokra (alul-felül sütés esetén 150 fok) kapcsoljuk.

2. 2 db 20 cm-es tortaformát kibélelünk sütőpapírral.

3. A tojásokat szétválasztjuk és a sárgáját a cukorral habosra verjük.

4. Óvatosan beleforgatjuk a keményre vert fehérjét, végül pedig hozzáadjuk a mandulalisztet és elkeverjük, hogy egynemű masszát kapjunk.

5. A masszát igazságosan elosztjuk a két formában, és kb. negyed óráig sütjük, vagy amíg kicsit megbarnul a teteje. A sütőben hagyjuk kihűlni, majd a hűtőbe tesszük, mert így könnyebb lesz kivágni belőle a formát.

6. Kis edénybe öntjük a kókuszkrémet, közepes lángon melegítjük, majd hozzáadjuk a feldarabolt csokoládét, végül pedig a vaníliakivonatot. A krémet kihűtjük és megvárjuk amíg kenhető lesz, és nem folyik le a tésztáról. (Nekem elég gyorsan dermedt, úgyhogy kicsit vissza is kellett melegítenem.)

7. A tésztából kivágjuk a dínó formát. Nézd meg a videót, így lesz a legegyszerűbb. Az elsőből lesz a törzse a lábacskáival. A második tésztából vágjuk ki a farkát és a fejét. Használhatunk sablont is, ha úgy tetszik, én szemre vágtam. 

8. Egymás mellé illesztjük a dínó részeit egy sütőpapírral borított deszkán, és a csokis krémmel szépen összetapasztjuk. Bevonjuk az oldalát is, és eltüntetjük a "vágásnyomokat" is. 

9. 2 órára hűtőbe tesszük.

10. Marcipánból megformázzuk a tüskéit, a szemeit, a karmait és a pöttyeit és rányomjuk a krémre. Ha van felesleges marcipánunk és türelmünk a dekoráláshoz kontúrt is húzhatunk a tészta szélén, és így eltüntethetjük a kisebb szépséghibákat is. 

2014. március 6., csütörtök

Duplán csokis-cukkinis muffinok

Beköszöntött a tavasz, így eljött az ideje, hogy megjelenjen egy újabb muffinos bejegyzés az oldalon. Egy kis odafigyeléssel könnyen készíthetünk az évszaknak megfelelő süteményt, figyelj csak! Ősszel  előnyben részesítjük a meleg narancsos, barnás, pirosas színeket így a sütőtökös muffin gyakorlatilag adja magát. Aztán eljön a december, amikor kellemes fahéjillat lengi be a lakást, és erősen hajlunk az édesebb sütemények irányába. A mandulás muffinok grillázs kalappal maximálisan kielégítik ezt az igényünket, úgyhogy az elmúlt időszakban gyakran szerepeltek a palettámon :)

Most hogy beköszöntött a március, már csak napok (errefelé lehet, hogy hetek...) kérdése, és tél bácsinak bizony szednie kell a sátorfáját! A tavasz az ujjászületés ünnepe, amit a friss levelek megjelenése, a harsogó zöld szín testesít meg. Ráadásul közeleg Szent Patrik napja is, úgyhogy minden aktuális, ami zöld :) Ünnepeljünk hát ezzel a csokis muffinnal, amibe egy apró csavarral könnyen belecsempészhetünk egy kis üde zöldet úgy, hogy a végeredmény egy pihe-puha finomság lesz. A kakaó szépen elrejti a muffinokban meglapuló zöldségdarabokat, úgyhogy nagy eséllyel senki nem fogja észrevenni a turpisságot, és elmaradhat a magyarázkodás :) Számunkra külön bónusz, hogy glutén- és laktózmentes! Jah, és ha lehet, akkor másnap még finomabb, mint aznap :)



Hozzávalók 12 db nagy (7cm átmérő) muffinhoz:
  • 3 tojás
  • 90 g nádcukor
  • 1/3 bögre szőlőmagolaj (80 ml) vagy 60 g kókuszolaj olvasztva
  • 1/3 bögre víz (80 ml)
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 100 g mandulaliszt
  • 20 g kókuszliszt
  • 30 g kakaópor
  • 1/2 tk őrölt fahéj
  • 1/4 tk őrölt szerecsendió
  • 1 mk szódabikarbóna
  • 1 csipet só
  • 1 nagyobb darab cukkini (kb. 240 g) apró lyukú reszelőn lereszelve
  • 80 g csokibogyó/étcsoki tördelve

1. A cukkinit meghámozzuk (akár el is maradhat - ki hogy szereti), és kislyukú reszelőn lereszeljük, állni hagyjuk.

2. Egy keverőtálba ütjük a tojásokat, hozzáadjuk a cukrot, a vizet, az olajat, a vaníliakivonatot és habosra keverjük.

4. Közben a sütőt 160 fokra kapcsoljuk.  

5. Külön tálban összekeverjük a száraz anyagokat: a liszteket, a kakaóport, a fahéjat, a szerecsendiót, a sót és a szódát.

6. A száraz hozzávalókat a nedveshez adjuk és elkeverjük. Kissé folyós tésztát kapunk, ez így jó.  (A gluténmentes tészta, mindig hígabb.)

7. A cukkinit megnyomkodjuk, kicsavarjuk a levét, és a masszához adjuk a csokibogyóval együtt, elkeverjük.

8. A tésztát olajozott muffinformába (vagy olajozott muffinpapírral bélelt formába) kanalazzuk, úgy, hogy a forma 2/3-ig érjen.

9. Kb. 20-25 percig sütjük őket, tűpróbával ellenőrizzük. 

2014. február 25., kedd

Palacsinta mandulaliszttel

Egyszer volt szerencsém eredeti amerikai palacsintát kóstolni még iskolás koromban, ugyanis egyik reggel ezt készített nekünk a házinéni, akinél laktunk. Ez is egy olyan dolog, amit ha a képernyőn nézel még jónak is tűnhet, de...Valami ragadós sziruppal meg szalonnával tálalta, cuppogott a vajban, a fülünk ketté állt tőle! Szóval maradtam a klasszikus palacsintánál, azon belül is leginkább a gundelnél. Így bacon nélkül :)

Mióta visszafogtam a búzafogyasztásomat, az új opciók kutatása közben egyre több jobbnál-jobb receptre akadok. Az egyik klassz könyv, amit mindenképpen ajánlanék a témakörben, Elana Amsterdam recepteskönyve, amely a The gluten-free almond flour cookbook címen jelent meg 2009-ben. Elana (akinek blogját itt olvashatod) a könyben kízárólag darált mandulával (héj nélkül) dolgozik, úgyhogy aki ezt szereti (én, én ééééén!!!), annak ez a kötet kötelező! 

Ebben a kis könyvecskében lapul a következő palacsintarecept, ami első harapásra a hatalmába kerített, pillanatok alatt elfogyott (fél adagot készítettem én balga óóóóó!), és azóta is sóvárog utána a gyomrom. Vagy inkább az agyam? :) 

Az eredetihez képest annyit változtattam, hogy mandulalisztből csináltam, tehát a mandulát úgy ahogy van héjastul finomra daráltam. Teljesen jó. Ez nem az a szétfolyós jellegű tészta, úgyhogy ne is várjuk ezt tőle. Beleplattyantjuk a serpenyőbe és max egy picit szétteríthetjük. Nagyon nem lesz időnk vele pepecselni, mert hamarosan fordíthatjuk is meg, és süthetjük a másik oldalát. Ne nagy serpenyőbe gondolkodjunk, kicsi is megteszi, ezek jó tenyérnyi palacsinták lesznek. Falatozhatjuk magában is, úgyis nagyon finom, én ez alkalommal áfonyalekvárral tálaltam. Nyammm!!!



Hozzávalók 12 db-hoz:
  • 2 tojás
  • 60 ml (1/4 bögre) agave/méz/juharszirup 
  • 1 ek vaníliakivonat
  • 60 ml (1/4 bögre) víz
  • 150 g (1 1/2 bögre) mandulaliszt
  • fél mk só
  • fél tk szódabikarbóna
  • 1 ek keményítő
  • 2 ek szőlőmagolaj

1. Összekeverjük a nedves hozzávalókat az olaj kivételével. 

2. Hozzáadjuk a mandulalisztet, a sót, a szódát, a keményítőt és robotgéppel elkeverjük.

3. Serpenyőben 1 ek olajat melegítünk. Körbefuttatjuk a serpenyőben, és a felesleget egy kis tálkába öntjük, ebből fogjuk a következőket újra olajozni.

4. Közepes fokozaton sütjük a palacsintákat, egyszerre 2 evőkanálnyit. Mikor kipukkanó buborékok jelennek meg a tetején, akkor fordítjuk meg óvatosan. Ez úgy kb. fél perc, szóval gyorsan sülnek, tessék figyelni! A másik oldalukat is megsütjük, és jöhet a következő. Serpenyő olajoz, tészta bele, megsüt, kész.

2014. február 22., szombat

Csicseriborsósaláta quinoa körettel

A napokban egyre inkább elhatalmasodik rajtam az érzés, hogy itt van a tavasz a levegőben! Múlt hét óta betelt nálam a pohár, napot akarok, meg plusz fokokat. Olyan nagy kérés ez? Sajnos az előrejelzést elnézve jövő hét végére már megint erős mínuszok várhatók, de nagyon remélem, hogy ez lesz tél bácsi utolsó erőlködése, és utána elhúz jó messzire, decemberig ne is lássam. Tárt karokkal várom a tavaszt. Gyere máááááááár!!!!! :)

Ebből az apropóból dobtam össze ezt a salátát, ami tökéletes megszemélyesítője ennek az átmeneti időjárásnak. A friss, kora tavaszi spenót és a csicseriborsó a főszereplők egy kis ubival és paprikával kiegészítve. Egyszerű, szemet- (jobban mondva gyomrot-) gyönyörködtető és nyers. Pont ez kell az elcsigázott szerveztünknek a februári hónapban.



Hozzávalók a salátához:
  • 1 csokor spenót
  • 1 1/2 bögre csicseriborsó (lecsöpögtetve)
  • 1 db kígyóuborka
  • fél piros kaliforniai paprika
  • 1//4 mk só
  • fél citrom leve
  • kenderolaj/tökmagolaj/lenmagolaj

1. Ha száraz csicseriborsóval dolgozunk, akkor előző este beáztatjuk, aztán másnap feltesszük főni. Fél óra után sózzuk csak meg, mert így gyorsabban megpuhul. Leszűrjük, lecsepegtetjük.

2. A spenótot megmossuk, és aki úgy szereti, kicsit össze is tépkedheti. Én most egészben hagytam, szerintem így mutatósabb.

3. Az uborkát és a paprikát falatnyi darabokra vágjuk.

4. Az eddigieket egy salátás tálba öntjük, ráfacsarjuk a citrom levét és meglocsoljuk olajjal.

5. Kissé behűtve tálaljuk.

A fenti saláta önmagában is imádnivaló, de kiadósnak azért semmiképp nem mondanám :) Ebből az apropóból dobtam össze hozzá egy quinoából készült köretet, amihez az ihletet az egyik kedves orosz barátnőm adta, akinél ettem egy nagyon hasonlót. Annyira megtetszett, hogy itthon megpróbáltam rekonstruálni, és szerintem nagyon jól sikerült, igazi pikáns kis étel. A csavar a római kömény, úgyhogy azt semmiképp ne hagyjátók ki belőle. Nem fogja túlharsogni az ételt, szerintem egy nagyon kellemes, mogyorójellegű ízvilágot kölcsönöz neki.


Hozzávalók a quinoához:
  • 1 bögre quinoa
  • 2 ek szőlőmagolaj
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kicsi répa apróra vágva
  • fél mk római kömény
  • 2 bögre víz

1. Egy kis lábasban olajat melegítünk, és 3 percig pirítjuk rajta a quinoát.

2. Rádobjuk a felaprított vöröshagymát és még további 3 percig pirítjuk. 

3. Aztán mehet rá a felaprított fokhagyma, az apróra vágott répa, 1 percig pirítjuk és felöntjük vízzel.

4. Sózzuk, belekeverjük a római köményt és fedő alatt puhára főzzük. Nagyon könnyűnek kell lennie, ha kész van, peregjenek a szemek.

2014. január 13., hétfő

Guacamole (Avokádókrém)

A tavaszias idő annyira lelkesít, hogy folyton a friss, harsogó színű zöldségeken és gyümölcsökön jár az eszem, amik idén lejönnek majd a kis kertünkből. Ilyenkor télen az egyik legkedvesebb gyümölcs számomra az avokádó, hiszen élénk zöld színe kapásból vidámabbá teszi a legborongósabb napot is. Azoknak mondom, akik esetleg idegenkednének tőle, hogy próbálják ki bátran, krémekhez, smoothiekhoz kiváló alapanyag, semleges íze miatt kedvünkre kombinálhatjuk más gyümölcsökkel, fűszerekkel. Kiváló fehérjeforrás, amely a szintén magas rosttartalmával kombinálva könnyen felszívódóvá is teszi azt a szervezet számára. Emellett egészséges zsírokat és karotinoidokat is tartalmaz. 

Az avokádó a turmixokat krémessé varázsolja (lásd: Bonne Santé smoothie), önmagában pedig ebből kifolyólag kiváló mártogatós zöldségek, kenyér vagy húsétel mellé. 

A guacamole a mexikói konyha egyik legismertebb fogása, és mint a legtöbb ételnek, ennek is több változata létezik. Itt most azt osztom meg, ami számunkra a legkedvesebb, vöröshagymával, fokhagymával, chili nélkül, hogy a gyerekek is bátran tunkolhassák :) 



Hozzávalók 1 bögréhez (250ml):
  • 2 db érett avokádó
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • fél lime leve
  • 1 csapott mk só
  • apróra vágott koriander vagy petrezselyem (ezeket én nem mindig rakom bele)
  • esetleg chili

1. Felaprítjuk a vöröshagymát, a fokhagymát, a koriandert/petrezselymet és késes robotgépbe tesszük. 

2. Az avokádót félbe vágjuk, eltávolítjuk a magját és a húsát késes robotgépbe kanalazzuk.

3. Megszórjuk sóval, ráfacsarjuk a lime levét és közepes fokozaton simára dolgozzuk.

4. Lezárható edénybe tesszük és hagyjuk állni fél órát, hogy összeérjenek az ízek. 

A sorrendet tartsuk be, a lime-ot ne hagyjuk ki, mert az avokádó hamar oxidálódik, bebarnul és elveszíti szép, élénkzöld színét. 

2014. január 6., hétfő

"A napfény íze" smoothie

Gondolom sokan ismeritek A napfény íze című filmet, ami Ralph Fiennes egyik fenomenális alakítása, hiszen sikerült neki három olyan férfi szerepét is eljátszania, akik Magyarország három egymást követő rezsimjét élték (vagy éppen halták?) meg. Amúgy Ralph Fiennesnak biztosan van valami magyar mániája, hiszen láthattuk már Az angol betegben Almássy grófként, és ő lesz a 2014-ben megjelenő The Grand Budapest Hotel című komédia főszereplője is. Aminek a megjelenését amúgy alig várom, mert az előzetes nagyon szórakoztató volt :)

Sokat foglalkoztatott anno, milyen is lehet a napfény íze...de mivel orvosságról beszélünk, ezért a gyógynövényektől sohasem tudtam igazán elvonatkoztatni. Egészen pár nappal ezelőttig. Gyanútlanul készítettem a reggeli smoothiet, ami úgymond adta magát, hiszen volt egy barnuló grapefruitom, amit sürgősen fel kellett használni, 3 maradék mandarin, ami minek árválkodjon a pulton? Mit rakjak még hozzá? Hát persze, hogy banánt, ami ellensúlyozza a citrusok savanykás ízét, meg amúgy is mindig van itthon, smoothiehoz kiváló. Kellemes meglepetést okozott a grapefruit, hiszen rengeteg leve volt, az íze inkább az édes tartomány felé húzott. Teljesen bezsongtam, hiszen kezdtem kapizsgálni, hogy valami mennyei finomságot fogunk hörpölni pár percen belül. A napfény ízét :) Azt szeretem benne különösen, hogy a banán nem üti agyon az egész ízvilágot (a banán hajlamos minden más gyümölcsöt lekönyökölni), kéz a kézben jár a citrusokkal.


Hozzávalók 2 főre (5 dl):
  • 1 db rózsaszín grapefruit
  • 3-4 db mandarin
  • 2 db nagy banán

1. A citrusok levét kifacsarjuk. Nekem nagyon leves volt a grapefruitom, nyilván ha kevésbé az, lehet hozzá tenni még egyet.

2. Késes robotgépbe öntjük, beledobjuk a banánt és simára turmixoljuk.  
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...